Szeredás Andrást aktuális barátnője ágyában találta a bevonulás napja. Nem várta meg a világító számlapos NDK-óra berregését, lenyomta a gombot, hagyta aludni a mellette békésen szuszogó lányt. Finoman belecsókolt a nyakába, súgott néhány szerelmes szót, aztán az ébredő, simogató kezeket óvatosan lefejtve magáról, öltözködni kezdett.

A kánikulát sejtető augusztusi reggelen fütyörészve sétált a Hódos felé. Megpróbálta rendezni a gondolatait. Tináért nem aggódott, „jön majd másik” jelszóval, és a bújtatott sportállása sem izgatta különösebben. A csapatban mindenki rajta röhögött, amikor kiderült, hogy egy téeszbe kell bejárnia hó elején az adminisztrátori fizetéséért, egy ideig „gazda” volt a beceneve. A pénzt a bérszámfejtő cetlivel együtt hiánytalanul odaadta az anyjának, aki mindig jóval többet adott neki vissza, és a szemre céltalan életéért sem piszkálta. Sodródott az árral, de így sem állítható, hogy a sors kegyes közbeavatkozásának érezte volna a katonai behívót, az elvesztegetett idő sokkal inkább bosszantotta. Tudta, hová kerül, és míg a városi sportcsarnokban mások gyomorgörccsel várták, hogy kihirdessék, melyik laktanyában veri őket másfél évig az isten haragja, addig ő blazírt pofával, unottan vette tudomásul, hogy a NSP-ként Békéscsabára vezényelték. Gyorsan megtanulta, a seregben mindent rövidítenek, így lett a név szerinti sportolóból NSP. A csabai katonaklub edzője már egy ideje csábította, és az elvárásai sem voltak teljesíthetetlenek: ha első osztályú minősítést szerez, valamint a csapat is visszajut a legmagasabb ligába, aranyélete lesz.

Még szép, jelentkezett szólásra fejében a pojáca, ez a minimum, ami egy aranyifjúnak dukál. A hathetes kiképzést gond nélkül teljesítette, szakaszelsőként három nap jutalomeltávozást kapott az eskü után. A kiváltságosoknak járó életet hamar megszokta, edzés, kimenő, edzés, verseny, hosszú eltáv ritmus szépen beállt.
Amit azonban a laktanyában tapasztalt, elborzasztotta. Amíg tudta, védte a velük besorozott, láthatóan retardált falusi fiút, aki később az őrszakaszban állandó gúnyolódás és megaláztatás céltáblája lett. Szőke Švejk-szerű figuraként, a rá jellemző bárgyú vigyorral csetlett-botlott nyolc hónapig, ám amikor a rajparancsnoka bezárta a szerkényébe, és csak úgy engedte ki, ha kedvét töltheti rajta, eltört benne valami.

Feladta.

Hajas agyvelejét fél napig vakargatták az őrbódé átlőtt faláról. Szeredás honvéd akkor tapasztalta meg, milyen kevés hatalom elég ahhoz, hogy életeket tehessenek pokollá. Az idősebb sorkatonák kegyetlenkedése az újonctársaikkal szemben sokkal jobban megdöbbentette, mint az általában félrészeg altisztek zsigerből jövő szadizmusa. Azon már meg sem lepődött, amikor a laktanyaparancsnok egy átdorbézolt éjszaka után pisztollyal a kezében, biciklivel nekivágott visszafoglalni Erdélyt. Közel volt a határ, de nem annyira, hogy a részeg óbégatással kacsázva karikázó őrnagy elvtársat ne gyűjtse be tíz percen belül a laktanya dzsipje.

A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.

-----------------------------------------

A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/

Nem tudta eldönteni, hogy a szíve vagy a lába fáj jobban. Szeredás András maga elé bámulva hallgatta a számára idegen, újszagú panellakás zajait, vágyakozva gondolt vissza a belvárosi udvaros ház hangulatára. Aztán eszébe jutottak az utolsó idők, az édes emlékek megkeseredtek. A futballkiválasztón összetörték az évek alatt szőtt álmait, soha többé nem hallhatja Später bácsi Puskásról szóló történeteit, az apjával csak kéthetente találkoznak, és mindketten úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Pedig történt, nagyon is. Mondhat az apja bármit, papolhat szeretetről a hétvégi látogatáson, a lényegen nem változtat: az az idegen nő többet ér nála és az anyjánál, vonta meg a mérleget szomorúan a fiú.

András szótlan lézengése az anyjának is feltűnt, ám Szabó doktor, mint mindig, ezúttal is megtalálta a probléma gyökerét. Az idős gyermekorvos nyugodt hangon közölte az aggódó Szeredásnéval, nem csoda, ha ennyi trauma után búskomor a fiú, ráadásul a szétzúzott lábfeje miatt egy időre a fociról is le kellett mondania. Ha lesz labda, lesz jókedv, állította a gyermeki lelkek galambősz szakértője. Nem tévedett.

András, ahogy a nyitott ablaknál meghallotta a bőrlabda sem- mivel sem összehasonlítható surrogását az apró kavicsokkal felszórt betonon, előbújt belőle a szentségelő falusi fiú. Hogy az anyja ne hallja, összeszorított fogai között szűrte ki a káromkodást, ám a kifinomult hallást nem tudta becsapni. Érkezett a rendreutasítás meg- fellebbezhetetlen hangja. Az anyja százféleképpen tudta mondani, hogy „András!”, a fiú pedig minden változat tartalmát ismerte.

Olykor elgondolkozott, milyen kevés szó elég a tökéletes társalgáshoz. Nem voltak nagy beszélgetéseik, az anyja bízott benne, nagyfiúként kezelte, ő meg nem nyüstölte hülyeségekkel, látta, hogy minden este hullafáradtan tér haza a munkából. Megpróbálkozott egy gyatra könyörgéssel a futballozása jövőbeli időpontját illetően, de az anyja választ nem várva szembesítette a sebgyógyulás idejével és a vérmérgezés kockázatával.

Amikor a gézzel betekert jobb lábfejére nézett, szomorúan állapította meg, valóban nincs itt az ideje, hogy stoplist húzzon. De hogy addig se töltse tétlenül a napjait, megfigyelte az égig érő panelház előtt futballozó korabeli srácokat. A harmadik emeleti lakás ablakai tökéletes rálátást biztosítottak a tíz év körüli gyerekek technikájának feltérképezésére. Magabiztosan könyvelte el, a belvárosi udvaros ház után a vénkerti lakótelepen sem fog szégyent vallani. Lebicegett, a ház előtti padról figyelte a játékot, kereste a lehetőséget, hogy odaintsen, de hiába emelgette a kezét, a fiúk ügyet sem vetettek rá. Ezután minden délután leült a helyére, lassan megismerte a bandát, néhányan olykor egy „helló”-val jelezték, hogy észrevették, nincs ellenükre a jelenléte.

A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.

--------------------------------------

A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/

Nem indulhatott volna rosszabbul az a nap. A fiú hiába kapcsolgatta a tévét, se kép, se hang. Dühében, ahogy az apjától látta, rávágott egyet az Orion oldalára, aztán káromkodott egy cifrát. A tévé tetejéről az ütéstől leszédülő delfines porcelánnippet az utolsó pillanatban kapta el, megkímélve magát az anyja szemrehányó kérdéseitől. Lázasan járt az agya, hol nézhetné meg délután a régen várt világbajnoki döntőt. Hosszas könyörgésére az anyja megengedte, hogy bekopogjon Später bácsihoz, biztos volt benne, hogy a futballmániás öreg örül majd András társaságának.

Amikor a második percben Johan Neeskens bebombázta a tizenegyest Sepp Maier kapujának közepébe, kedvencei, a hollandok megszerezték a vezetést, Andris felugrott a szőnyegről és megcsókolta a tévé képernyőjét. Aztán gyorsan, szemlesütve visszaült a helyére. Eszébe jutottak az anyja szavai: „Vendégségben viselkedj, csendben nézd a meccset! Ne zavard Später bácsit és ne merj csúnyán beszélni!”

A nyugdíjas építészmérnök csak mosolygott a gólöröm láttán, kedvelte a két éve a házba költöző izgő-mozgó focibolond kölyköt, s tudta, ha a labda játékban van, a fiú nem tud parancsolni az érzelmeinek, csípőből válaszol, kapásból lő. Csak annyit jegyzett meg, hogy messze még a vége, és a németek soha nem adják fel.

– Ötvennégy, Bern, ugye, Sanyi bácsi? – kérdezett vissza tudálékos arccal a nyolcéves gyerek.
– Látom, figyeltél, pedig Puskásék aztán tudtak „fotbalozni” – érkezett a válasz, a mérnök úr szótárából hiányoztak a „foci” és a „futball” kifejezések.

Szeredás Andris a hatalmas, egykor szebb napokat látott Kálvin téri ház lakói közül a mindig elegáns öregurat kedvelte a legjobban. Az anyjától tudta meg, hogy régen a Später családé volt az egész épület, de az öreg ezt sohasem hozta szóba. Ők ketten csak a futballról beszélgettek, de arról halálos komolysággal, férfiak módjára.

Két éve, egy elhibázott emeléssel kezdődött a barátságuk.

A falusi, legelőnek is használt futballpálya végtelenségéhez szokott fiúcska nehezen barátkozott meg a belvárosi élettel, az iskolavárás feszültségét focizással csillapította. Pattogott a labda reggeltől estig a belső udvaron, döngött a fáskamra fala, ajtaja. A cingár, alacsony növésű gyerek a félmagasan meglőtt, a falról visszapattanó labdát mellre vette, aztán fordulásból belsővel finoman beemelte a házrészük elé krétával felrajzolt négyzetbe. Ha hibázott, újrakezdte. Tízből tíz volt a penzum. Egy gyatra kísérlet után a labda Später Sándor egyik ablakát kocogtatta meg. Andris káromkodott, akár egy kocsis; ha ideges volt, előjött a falusi tájszólása. A mérnök úr kinyitotta az ajtót, ránézett a fiúra, ám ahelyett, hogy ledorongolta volna, annyi mondott: „Gyerekem, most kezdheted elölről!”