Kapd be, Sanyi!

Rédvári Sándor megvilágosodott. Rádöbbent, hogy John Goodman ötven másodpercben összefoglalta az élet lényegét: fel kell venni a Kapd be! pozíciót, aztán tojni az egészre. A film többi része nem érdekelte. Póker, meg ilyen baromságok! Még mit nem, csak a hülyék kockáztatnak, dünnyögte magában. A Hazárdjáték rövid részletéből betonbiztos megerősítést kapott, hogy jó úton jár. Nem egy gazdasági szakembertől, csak egy színésztől, de akkor is. Vitathatatlan igazság, akkor meg tökmindegy, ki mondja.

A kuporgatás és a spájzolás ősváltozatát az apjától leste el. Rédvári Kálmán élére rakta a forintokat, a kamrát minden nap ellenőrizte, a pazarlást nem tűrte, az asszony inkább a háztartási alkalmazott, ágyas szerepét töltötte be, a feleség státusz csak egy ráragasztott, a falu megnyugtatására szánt címke volt. Az öreg a csuszatészta mellé vagy túrót, vagy tejfölt engedélyezett az asztalon, a kettőt együtt sohasem. Lopom én a pénzt?, tette fel a költőinek szánt kérdést, spórolni kell, majd később lazítunk a nadrágszíjon. Saját bora volt a pincében, de a valamelyest iható újbort tartalékolta, csak akkor bontotta meg, amikor már savanyú volt, mint az ecet. Itta rendületlenül, ahogy a hordókba került az új, belehúzott, mert kiönteni isten ellen való vétek lett volna. Hasonló volt a lekvárok, befőttek sorsa, addig tilos volt hozzányúlni a frisshez, amíg a régi befőzésekből akárcsak egyetlen beszáradt üveg is maradt. Kálmán egyedül a fia, Sanyika torkosságát hagyta szó nélkül, szemefénye büntetlenül dézsmálhatta a kamra kincseit. A kölök kedvence a rumba áztatott, magozott meggybefőtt volt, de előszeretettel tördelte a Szerencsi keserű csokit, és a dió sem hiányozhatott a zsebéből.

Disznók mindig röfögtek az ólban, a takarmány a háztáji tengeriből került, hozzá olykor néhány zsák korpa a takarmányboltból vagy makk az erdőből. Rédvári Kálmán a folyamatosan gyarapodó pénzét takarékban, gépkocsinyeremény-betétkönyvekben tartotta. A faluban sokan mondogatták, amikor tíz év alatt háromszor is autót nyert, hogy a hülyének van szerencséje.

De a kis Rédvári Sanyika nem nézte hülyének az apját. Hogyan is tette volna, hiszen olyan életbölcsességeket tanult tőle, mint hogy a hurka sok rizzsel a legjobb, a kolbászban pedig nem baj, ha kicsit több a szalonna a hús kárára, így a sütés után lehet a zsírt kenyérrel tunkolni. De a földöntúli gyönyörűség akkor csillant meg a kisfiú szemében, amikor az apja a húslevest kanalazta. Kálmán előbb az aranyló lét tüntette el, a zöldségek, csirkenyakak, combok, kaparók halma maradt a végére, de a meggylevesből sem evett meg addig egy szem meggyet sem, amíg a sűrű, vörös lé el nem tűnt a tányérjából. Ahogy végzett, jelentőségteljesen a fiára nézett, és csak annyit mondott: jegyezd meg, Sándor, a jót mindig a végére hagyjuk!

És az öregnek bejött. Könnyek nélkül temette el ötvenéves korára összeaszalódott feleségét, a gyászév letelte után egy harmincas, gyermektelen özvegyasszonyt hozott a házhoz. Éltek csak úgy vadasan, Rédvári Kálmán vigalmának hetvenhét évesen egy meggyszedés vetett végett. Nem bírt időskorára is büszkén viselt nagy természetével, utánamászott a nagylétra tetején könnyű, műszálas otthonkában hajladozó asszonyának, a kezeivel azonban csak combközépig jutott, a szélütéstől elalélt teste nyaktörő repülés után a földön végezte.

Repült az akkor már ötven felé járó asszony is, a már nős, 37 éves Rédvári-fiú némi pénzmaggal bírta távozásra „mostohaanyját”. Sándor az apja hamvait először egy urnában tartotta, aztán szétszórta a kertben. Az élet megy tovább, mondta ki az utolsó hintésnél.

A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.

-------------------------------------------

A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/