Duna, kanyar
Gyűlölte, amikor a folyóban eltűnt emberek hozzátartozóit kellett értesítenie. Tíz év sem volt elég, hogy megszokja a gyomrát görcsbe rántó érzést. A sokk után mindenkinek a szemében ott csillog az a legtöbbször hiú remény. Mert amíg nincs holttest, addig bármi történhet. Kerezsi százados gyermekként máshogy képzelte el a vízirendészetet. Az Ötvös Csöpi-filmek világába szeretett bele, olyan kalandos, izgalmas életről álmodozott, mint amilyet a Balatonon és környékén forgatott mozikban látott. Az élet azonban átírta a forgatókönyvet.
* * *
Gyöngyözött a homloka, izmos, vastag nyakán kidagadtak az erek, miközben a nyakkendőjét próbálta megcsomózni. Molnár István ki nem állhatta a kötelező vasárnapi programot. Ha esett, ha fújt, az ebéd utáni sziesztát követő temetőlátogatás nem maradhatott el.
– Hagyd, majd én megkötöm – állt szembe vele a felesége, aki néhány másodperc alatt végzett a férfi számára bonyolult művelettel.
– Mi lenne, ha egy hónapban csak egyszer mennénk ki a szüleid sírjához? – próbált egyezkedni az egykori birkózóbajnok.
– Bezzeg amikor az esküvő után náluk lakhattunk, az jó volt?! – replikázott Éva.
– Mindössze egy hónapig, aztán kiutalta a tanács a lakást – válaszolta inkább magának a férfi.
Rendje volt Molnáréknál a vasárnapoknak. A temető után a városka főterén álló cukrászda volt a következő állomás, ahol a gimnázium igazgatónője a kiadós sétát követően a habos kávé mellé hol rigójancsit, hol sarokházat rendelt, míg István egy fehér nagyfröccsel teljesítette a rutint. Egészen addig, amíg az idős pincér, Komlósi úr halála után a vitathatatlanul csinos Bellácska két deci balatoni száraz fehéret és egy deci szódát hozott ki az asztalhoz – formabontó módon külön pohárban. Molnár, jobb a békesség alapon, nem tette szóvá, elkortyolgatta az olaszrizlinget, a szódát diszkréten a felesége kávéja mellé tolta, az eset után azonban kétszer egy deci fehéret kért, az nem volt teljesíthetetlen feladat a majd százéves intézmény ékességének.
– Egy fél Unicumot kérek, Bellácska – lépett ki a megszokásból Molnár, a Tisza-parti kisváros leghíresebb embere.
– Megbolondultál? – ugrott fel az asszony szemöldöke. – Mit fognak szólni az emberek?
– Bocsánat, Bellácska, inkább kettőt hozzon, ne kelljen annyit fordulnia – pontosított Molnár, miközben mosolyogva nézett a megdöbbent felesége szemébe. Vidáman és könnyedén vette a máskor unalmas vasárnapi nyilvános megjelenést, másnap délelőtt utazott jól megérdemelt kéthetes pihenőjére a festői Dunakanyarba. Egyedül.
A volt birkózó élete egy éve fordult fel fenekestől.
A visegrádi szanatórium recepciója előtt akkor futott össze egykori szerelmével, a tornászbajnoknővel, az ötvennégy évesen is elegáns Szigethy Ilonával.
A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.
--------------------------------------------
A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:
https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/
- Találatok: 274
