Szentendre, Magyarország
Online - 0-24 óráig

A remény bajnokai

kapáslövés képAhogy készülődöm, eszembe jut minden. Eszembe jut, hogy sok évvel ezelőtt volt egy másik életem. Bajnok akartam lenni. Nem lettem, csak közepes. Az élményeket, az edzések, versenyek szívembe zárt valóságát, a fogyasztások mára megszépült kínját persze nem veheti el tőlem senki: amikor mazochista módjára a hentesüzlet csemegepultja előtt szívtam magamba a füstölt kolbászok illatát, hogy legalább az orromat jóllakassam, ha már a gyomrom napok óta üres. Az emlékeim labirintusában andalgok, az előszobai tükör azonban visszaránt a valóságba: fiatalkori önmagam a hátam mögé bújik, egy ötvenes, kissé húsos arcú férfi néz vissza rám, akinek ritkuló haja őszbe csavarodik. Majd a csarnokban jobb lesz, legyintek.

A VIP-belépőmnek köszönhetően a készülő harci gála kulisszái mögé is beléphetek, a bemelegítő gladiátorok felé veszem az irányt, ahol a jól ismert szagok, hangok idézik fel bennem a múltat. Figyelem a készülő versenyzőket, próbálok infókat levenni, mint a vérmes fogadó a lóverseny előtt. Az egyik srácnak „mint komor bikáé, olyan a járása”, a másik vigyorogva pacsizik minden szembejövővel, izgalomnak nyoma sincs rajta. A világbajnok, kicsit flúgos amerikai olyan gyorsan beszél, hogy egy mukkot sem értek belőle, de bólogatva vigyorgok, és sok sikert kívánok neki.

A nézőtéren ismerős arcok, akad, aki régi versenyformájában int vissza, mások húsz-huszonöt kilóval „izmosabban” feszítenek. Hallgatom az unalomig ismert sztorikat, majd megjelenik közöttünk az egykori „sztár”, és hosszasan ecseteli, milyen jó is volt fénykorában, és hogy ezeket a mostaniakat leverné fél perc alatt. Mosolygok, hiszen tudom, alig nyert meccset, világéletében kutyaütő volt, de a hatalmas autója, a nála húsz évvel fiatalabb bombázó nője, a hangár nagyságú vízparti háza új múltat írt számára.

A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.

----------------------------------------

A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/

 

  • Találatok: 327