Életek között

Amikor huszonnégy órával a zuhanás után a kárpátaljai kisváros kórházának udvarán felzúgott a mentőhelikopter rotorja, és a gép lassan elemelkedett a földtől, megnyugodott: most már otthon halhat meg, nem egy idegen országban. Az ablakon keresztül egykedvűen nézte az augusztusi kék eget, aztán kiütötték a fájdalomcsillapítók és a nyugtatók.

Az ezt követő napok sötét homály mögé bújtak. A kelet-magyarországi idegsebészet intenzív osztályán, a frissen műtött betegek számára fenntartott kórteremben tért magához. A hűvös levegő, a műszerek monoton, halk zümmögése ellazította. A néhány perc múlva az ágyához lépő orvos bemutatkozott, aztán a hogyléte felől érdeklődött. Máté kábán bólintott.

A professzor elmondta, a műtét sikerült, túl van az életveszélyen, de négy napig válságos volt az állapota. Súlyos gerincsérülést szenvedett, helyretették és titáncsavarokkal rögzítették a kiugrott nyaki csigolyáit. Úgy készüljön, hogy hosszú és küzdelmes rehabilitáció vár rá, a gerincvelő egy napig kompresszió alatt volt, jelen fázisban nem tudja megmondani a felépülés várható mértékét.

Máté a szemével jelezte, megértette. Nem akart beszélni. Mit mondhatna? Hogy akkor is JÁRNI fog? Ez nem egy hollywoodi film.
Már akkor tudta, hogy neki harangoztak, amikor a zuhanást követően a társai a fejsebétől megrémülve egy Zsiguli hátsó ülésére „összehajtva”, örült tempóban száguldottak le vele a hegyről. A fejseb látványos és rémisztő volt, ám hogy a csigolyái is súlyosan sérültek, a baráti nem láthatták. Hiszen némileg képes volt mozgatni a kezét és a lábát is; a koponyáján bő arasznyi hosszan felhasított sebből azonban ijesztően, nem csillapodva folyt a vér.

Akkor nem tudott beszélni, most meg nem akart. Az arcán legördülő könnycseppek a fülébe folytak. Becsukta a szemét. Hát milyen élet ez, bassza meg, hogy még a kezét sem tudja felemelni?! Tehetetlen dühét az a furcsa álom vitte el, amiben keveredtek a baleset és a lázálom villanásai: a sziklacsúcs közelében a kötél szakadásának surrogása, szinte látta magát, ahogy zuhan a falról. Emlékképek kattogása: a kis kárpátaljai falu hullarészeg orvosa, aki cigivel a szájában, a vértől ragacsos haját a koszos kezével félreseperve varrja össze a húszcentis sebet, aztán csak annyit szól, oké, és rákacsint. Aztán már a lázálom képei… Ahogy kietlen tájakon arc nélküli lények között bolyong, és olyan félelmet érez, mint soha azelőtt.
Ilyen lenne a pokol?
De hát mit keresne ő ott?
Rémisztően valóságosnak tűnt minden.

Bizonyos volt benne, hogy akkor sincs vége a világnak, ha kiegyenesedik az EKG-görbe, és azt is tudta, nem akar így tovább élni. Hegyek, sziklafalak, mászás, adrenalin nélkül mi értelme a világnak? –        forgott verkliként a kérdés a fejében. Aztán újra a düh kerekedett felül: ebben az állapotban még arra sem képes, hogy megölje magát!

Délután arra ébredt, hogy a felesége a kezét fogja, és halkan beszél hozzá. Percekig csukva tartotta a szemét, aztán amikor erőt gyűjtött, hogy ránézzen, csak annyit mondott: ne haragudj! Nézte a zokogó nő arcát, eszébe jutott a megismerkedésük, lepergett előtte az addigi élete, a nő bársonyos simogatása, a fia huncut nevetése.
Valami véget ért, és az ő baromsága miatt – ütötte a pecsétet az elméjére. Keress mást, mondta volna legszívesebben, de tartott tőle, hogy Virág az állapotára tekintet nélkül lekever neki egy hatalmasat. Csendben maradt. Egyelőre.

Három hetet töltött az idegsebészet intenzív osztályán, minden nap szembesülve a tehetetlenségével. A fülhallgatójából szóló Sade zenéjével próbált elmenekülni a gondolatai elől.

A mozgatóidegek működése lassan indult be, az érzőidegei azonban jól funkcionáltak. Amikor reggel a nővér tetőtől talpig óvatosan átmosta a meleg vizes szivaccsal, a teste látványosan reagált az érintésre. A fiatal nő mosolyogva megjegyezte, érdemes lesz mihamarabb felépülnie. Legszívesebben a föld alá bújt volna szégyenében, de a kezeit továbbra sem tudta felemelni, hogy eltakarja lángvörös arcát.

A rehabot az esélytelenek beletörődöttségével, csak a felesége kedvéért kezdte el, ha rajta múlik, gondolkodás nélkül a rövid utat választja: ki az életből. A nő minden napját az intézetben töltötte, Kismátéra a nagyszülők vigyáztak. Virág, ha kellett, csókolt, simogatott, ha kellett, és csüggedni látta szerelmét, üvöltött. Egészen közelről, a férfi arcába. Máté segítséget kérni tanult meg a legnehezebben, utálta a naponta százszor kiejtett szavakat: „kérlek, légy szíves!” Ilyenkor szembesült vele, mire számíthat a jövőben, ha nem javul az állapota.

Sokat veszekedtek. Alkut kötöttek, Máté megígérte Virágnak, megteszi, ami tőle telik, de ha vége a rehabnak, joga van másképp dönteni. A nő közben keresett, kutatott, új módszerek, helyszínek után, a fővárosban folytatódott a kezelés.

Máté a VIP-betegek kivételezett helyzete után hamar megszokta a rehabilitáció bűzös, huszonöt fős kórtermét, bizarr módon soha nem nevetett annyit, mint azokban az időkben. A saját kínjukat gúnyolták ki, nem volt annál nagyobb poén. Törvényen kívülinek érezték magukat, a helyzetükkel visszaélve, a viselkedésükkel sokszor kiverték a biztosítékot, megesett, hogy egy deci konyaktól vigyorogva nevetgélték végig a reggeli vizitet. Tudták, komoly balhét kell elkövetniük, hogy hazazavarják őket. Az őrült napokon és egy nagy veszekedésen túllépve, Máté tartotta a Virágnak tett ígéretét. A javuló állapota reményre adott okot, még több munkára sarkalta.

Barátra is talált, Gáborral véd- és dacszövetséget kötöttek, az edzőteremben és a terápiás foglalkozásokon ájulásig hajtották magukat. Máténak olyan érzése volt, mintha egy sziklafal megmászására készülne, a kezére szerelt segédeszközökkel emelgette a kézi súlyzókat. A karizmai elérték a korábbi vastagságukat, csak a tónusok folytak egybe, de a mászás során kapaszkodásra használt legendásan erős ujjai közül is megmozdult néhány. A győztesek örömével kiáltott fel, amikor öt perc után befűzte a tűbe a cérnaszálat. Boldog volt, hogy az ágyban is tudott olvasni, ügyetlen finommozgásához türelem párosult, ahogy próbálta szétválasztani a könyv vékony lapjait.

Lassan az életkedve is visszatért, néha belegondolt, milyen lesz az új élete odakint. Irigyelte barátját, az egykori pilótát, aki tökéletes felsőtesttel önálló életet kezdhet, ő meg gürcölhet, hogy minél kevesebb segítségre szoruljon. De Kismátéért és Virágért megéri. Rajta ne múljon, aztán, ha kevés az új Máté a régi helyett, félreáll, és boldog életet kíván Virágnak.

Gábort nem foglalkoztatták hasonló kérdések, elhallgatta, hogy nem várja senki a főkapun túl. Úgy tűnt, hogy tökéletesen megfelel neki az osztály kiszámítható biztonsága.

Egy idő után szinte otthonuknak érezték a rehabot, esténként, amikor csak az ügyeletes orvos és néhány ápoló figyelt a betegekre, meglátogatták az intézmény melletti kiskocsmát, amitől egy forgalmas út választotta el őket. A lejtős terepen Gábor hajókötélnyi karizmai tartották a „pótkocsit”, visszafelé, az emelkedőn pedig mozdonyként tolta maga előtt Mátét. Akik látták őket, nem tudták, sírjanak vagy nevessenek. Ők teli szájjal röhögtek, kurjongatásaikat elnyelték a hatalmas park tölgyfái.

A Gábor elbocsátását megelőző estét is a kocsmában töltötték. Egy deci konyakkal kezdtek. Az izomember, ahogy lehajtotta az italt, levette a repülős dzsekijét, és Máté felé nyújtotta, aztán egy „nekem ez nem megy” kurta kijelentést követően kikarikázott az ajtón. Egy perc múlva a csikorgó fék és a csattanás hangjai puhán szűrődtek be a hangszigetelt ablaküvegeken.

A haláleset után Mátét csak a rendőrségi kihallgatások tartották az osztályon, a főorvostól egy hónapot kapott, hogy eltűnjön az intézményből. Egy héttel a távozása előtt Virággal mindent elvitetett, ami összegyűlt a hat hónap alatt. Kérte, ne jöjjenek érte az épületbe, majd ő „megy” az autóhoz.

Szikrázó májusi nap volt, amikor a felesége az integető Kismátéval begördült a parkolóba. Máté összehúzta magán a Gábortól kapott repülős dzsekit, a sporttáskáját az ölébe tette, és a kerekesszékkel méterről méterre haladva, ezernyi kétellyel a fejében elindult az új élete földhözragadt bércei felé.

Egész testében remegett.

-----------------------------------------------

A Kapáslövés kapható kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/