Nadrágszíjkeringő

Utálta a lapos várost, a furcsán beszélő embereket. A szájukból még a „jó” is valami fájdalmas kiáltásként hangzott, eleinte önkéntelenül is befogta a fülét, amikor azt hallotta: jaú. Gyűlölte az iskolát, az új osztálytársai vadak voltak és harsányak, összekötötte őket a lakótelep, az együtt végigröhögött évek. Kívülálló volt a 7. A-ban: Váczi Péter a katonaházból. Sokszor érezte úgy, hogy sírni kellene, ordítani, a világba üvölteni, hogy mit keres itt, de nem tette. Az évek alatt megtanulta, hogy a fiúk nem sírnak. A katonák fiai pedig sohasem. Ők jutottak egymásnak. A válás után a nővére az anyjával maradt, ő meg jött az apjával, a katonák szerint kemény, de igazságos őrnaggyal az új szolgálati helyre, az ország másik végébe. Mert a férfiak összetartanak. Bajtársiasság mindörökké! – állandóan ezt hallotta a többgenerációs katonacsaládban. Ilyenkor szíve szerint visszaszólt volna: apa, itt még társaim sincsenek, nemhogy bajtársaim!

Váczi János a fián és a honvédségen kívül egyetlen dologhoz ragaszkodott, ahhoz az ősrégi, hatalmas füles fotelhez. Nem tárgy volt, hanem családtag. Nem fogott rajta az idő, ha kicsit megkopott, vagy megereszkedett az ülőrésze, új rugókat kapott, újrakárpitozták, mégpedig a legjobb anyagból. Járt neki. Megérdemelte. Az apja, idősebb Váczi János vásárolta sok évvel ezelőtt. Beleszeretett, akárcsak abba a barna hajú, karcsú lányba, akit egy hónap után feleségült kért és kapott. A nagypapa egyedül a fotelben vetette le a katonás, egyenes tartását. Kényelmesen hátradőlt, az arca megfiatalodott, amikor átadta magát a zenének. De csak annak az egynek – Sosztakovics 2. keringője szólt a bolgár zenegép lemezjátszójának beépített hangszórójából. Ilyenkor ábrándos tekintettel a feleségére nézett, és az ősz hajú, hatvan felett is elegáns nőtől csak annyit kérdezett: emlékszel arra táncra, drága?

Amikor meghalt a papa, majd röviddel a mama is követte, Váczi János az örökségből csak a fotelt kérte, meg persze a pecsétgyűrűt és a zsebórát, amik ősidőktől kézről kézre jártak a család férfiágán. Ja, és persze jött a Sosztakovics-lemez is lemezjátszóstul. A többi értéket hagyta a húgainak, nagy ívben tett a porcelánokra, az ezüstre, a festményekre és minden „szirszarra”, ahogy nevezte a számára értéktelen dolgokat.

A fotel nem aratott osztatlan sikert a kétszobás panelban, az őrnagy elvtárs felesége, Ágota morgott, hogy „ez a régi kacat” tönk- reteszi a Domusból gondosan válogatott nappali bútorok összképét, a gyerekek viszont örültek neki, rugós dobbantónak használták, nevetve repültek a levegőben. Persze csak akkor, ha a család szigorú feje a laktanyában őrizte a békét.

Váczi János nem sokáig élvezhette a fotel kényelmében a Sosztakovics-valcert, Ágota egy hónap után szóvá tette: nem unod még ezt a szart? Ez már csak a hab volt a tortán. Váltak, vicsorogva szignózták a tizenöt év lezárását, megosztoztak a gyerekeken. A fotel és a lemezek sorsa nem volt kérdés.

Bármilyen nehezen is ment a beilleszkedés, Péter idővel feltalálta magát. Mert egy katonagyerek mindenhol a talpára esik, a jég hátán is megél – hallotta folyton az apjától. A suliban legjobban az irodalmat és az éneket szerette. A testnevelést, bár a nagy bajuszú, vicces tanárt kedvelte, igyekezett megúszni. Vagy azt adta elő, hogy otthon hagyta a felszerelését, vagy betegségre hivatkozott, persze orvosi igazolás nélkül. Bandi bácsi egy idő után megunta, jött az egyes, a beírás. Péter ilyenkor rezzenéstelen arccal adta oda az ellenőrzőjét a testnevelőnek. Minden jobb volt, mint hogy a combjain lévő nadrágszíjnyomokról kérdezzék.

A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.

----------------------------------------------

A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/