Szerelemfutás
Először a lány rózsaszínű sapkája tűnt fel neki. Aztán az elbűvölő mosolya. Zalán csak a harmadik körben hitte el, hogy neki szól. Amennyire darabos mozgása engedte, rágyorsított, így a következő 400 után egyedül trappolt el a rekortán szélén gimnasztikázó atléta előtt. Már nem volt kétsége: a város leggyorsabb középtávfutója őt tünteti ki figyelmével.
Minden rosszban van valami jó, suhant át az agyán. A hideg futkosott a hátán, amikor a dzsúdóterem faliújságján meglátta az egyetemi sportközpontba kiírt edzést. A srácokkal az atlétikai pályára szorgalomból sosem jártak ki, versenyre is csak a gyönyörű lányok látványáért.
Utálta a szőnyegedzés utáni futásokat, különösen a kötelező Cooper-tesztet; de most nem volt mese, összeszedte magát, megtáltosodott feltűnően csinos szurkolójától, több mint nyolc kört teljesített. Az edzője vigyorogva írt be 3350 métert a neve mellé a mindentudó spirálfüzetébe. Kellett néhány perc, amíg visszatért belé az élet; ivott egy kortyot, majd odavánszorgott a lányhoz.
– Ugye tudod, hogy tudnál futni gyorsabban is – vetette oda Eszter köszönés helyett a hányingerrel küszködő, elgyötört srácnak.
– Ennél?! – préselte ki magából meglepetten Zalán. – Majd- nem belehaltam. Gyűlölöm a futást, csak azért nyomom, hogy hamarabb túl legyek rajta.
– Dühből, erőlködve nem lehet futni. Dübörög a talpad alatt a rekortán. Túl sok energiát használsz el. Ha akarod, a technikádon néhány edzéssel segíthetek, és talán még a futást is megszereted.
– Nincs az az isten! – vágta rá gondolkozás nélkül a fiú. – De te… már edzősködsz is?
– Még csak tanulom. Hallottam, te már levizsgáztál. Az egyik barátnőm fia hozzád jár, és szereti az edzéseidet.
– Talán én is megszeretem a tiedet, mert egy ilyen felajánlásnak nem tudok ellenállni – játszotta a nagyvonalút a fiú.
– Azért ne képzelj bele túl sokat – hűtötte le a lány, de a mélybarna szemei nevettek.
Bemutatkozniuk nem kellett egymásnak, huszonévesen a város ismert sportolói közé tartoztak. A stílusjavító edzésnek álcázott első randevúra vasárnap délelőtt a Nagyerdő zegzugos ösvényein került sor. Zalánt az előző napi verseny öt meccse leamortizálta, sajgó ízületekkel, horzsolásokkal az arcán olykor elgondolkodott, miért pont a dzsúdót választotta. Persze tudta a választ: a vérében van a harc, a küzdelem, az agya is állandóan elborulna, ha nincs a sport fegyelme, valószínűleg az utcán tesztelné az erejét. Így is előfordult…
A bemelegítő futás első percei után tudatosult benne, a legjobb formájában sem lenne sansza, hogy tartsa a tempót a lánnyal. Meglepődött, hogy nem igazán zavarja a helyzet, utált veszíteni, az egész életet versenyként fogta fel. Azért összekapta magát, úgy hitte, a tatamin szerzett ügyességének, tempóérzékének köszönhetően a futás technikájával sem lesz gondja. Tévedett. Eszter az okítás során próbált komoly maradni, de egy idő után nem bírta ki nevetés nélkül.
– Nem vagy könnyű eset, el sem tudom képzelni, hogyan boldogulhatsz ilyen mozgáskoordinációval dzsúdósként – csóválta a fejét, miközben hosszú combjait nyújtotta, lazította a levezetésnél. – Sokba fog ez neked kerülni.
– Vacsora este a Levelesben? – kérdezte Zalán, majd egy átgondolatlan, hirtelen ötlettől vezérelve programot is kínált a Csónakázó-tóhoz közeli kertvendéglő legendás marhagulyásához. – És szerenádfélét is adok, lásd, nem egy izomagyúval van dolgod.
– Azt ki nem hagynám semmi pénzért – mosolyodott el a lány.
Az estebéd emlékezetesre sikeredett, Zalán a gitáron őt kísérő barátjára támaszkodva elénekelte a Szeretni valakit valamiért című Rebublic-dalt. Énektudása hiányát az akkordok alá rejtette, a verzéket és a refrént olykor szinte szavalta. Abbamaradt az evőeszközök zörgése, az emberek néma csendben hallgatták, ahogy a széles vállú fiú szerelmet vall a törékeny, karcsú lánynak. Díjazták az igyekezetét, a vagányságát, drukkoltak, hogy a remegő kezében tartott papírról végig tudja olvasni a szöveget. Ahogy befejezte, kitört a taps. A lány sem tudta palástolni meglepetését, nem számított rá, hogy a városban rosszfiúként ismert Zalán valóban beváltja romantikus ígéretét. Imponált neki, hogy a fiú mindenre képes azért, hogy meghódítsa.
A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.
---------------------------------------------
A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:
https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/
- Találatok: 398
