Szentendre, Magyarország
Online - 0-24 óráig

Kapáslövés3 - Ágyrajárók

kapáslövés képSzeredás Andrást aktuális barátnője ágyában találta a bevonulás napja. Nem várta meg a világító számlapos NDK-óra berregését, lenyomta a gombot, hagyta aludni a mellette békésen szuszogó lányt. Finoman belecsókolt a nyakába, súgott néhány szerelmes szót, aztán az ébredő, simogató kezeket óvatosan lefejtve magáról, öltözködni kezdett.

A kánikulát sejtető augusztusi reggelen fütyörészve sétált a Hódos felé. Megpróbálta rendezni a gondolatait. Tináért nem aggódott, „jön majd másik” jelszóval, és a bújtatott sportállása sem izgatta különösebben. A csapatban mindenki rajta röhögött, amikor kiderült, hogy egy téeszbe kell bejárnia hó elején az adminisztrátori fizetéséért, egy ideig „gazda” volt a beceneve. A pénzt a bérszámfejtő cetlivel együtt hiánytalanul odaadta az anyjának, aki mindig jóval többet adott neki vissza, és a szemre céltalan életéért sem piszkálta. Sodródott az árral, de így sem állítható, hogy a sors kegyes közbeavatkozásának érezte volna a katonai behívót, az elvesztegetett idő sokkal inkább bosszantotta. Tudta, hová kerül, és míg a városi sportcsarnokban mások gyomorgörccsel várták, hogy kihirdessék, melyik laktanyában veri őket másfél évig az isten haragja, addig ő blazírt pofával, unottan vette tudomásul, hogy a NSP-ként Békéscsabára vezényelték. Gyorsan megtanulta, a seregben mindent rövidítenek, így lett a név szerinti sportolóból NSP. A csabai katonaklub edzője már egy ideje csábította, és az elvárásai sem voltak teljesíthetetlenek: ha első osztályú minősítést szerez, valamint a csapat is visszajut a legmagasabb ligába, aranyélete lesz.


Még szép, jelentkezett szólásra fejében a pojáca, ez a minimum, ami egy aranyifjúnak dukál. A hathetes kiképzést gond nélkül teljesítette, szakaszelsőként három nap jutalomeltávozást kapott az eskü után. A kiváltságosoknak járó életet hamar megszokta, edzés, kimenő, edzés, verseny, hosszú eltáv ritmus szépen beállt.
Amit azonban a laktanyában tapasztalt, elborzasztotta. Amíg tudta, védte a velük besorozott, láthatóan retardált falusi fiút, aki később az őrszakaszban állandó gúnyolódás és megaláztatás céltáblája lett. Szőke Švejk-szerű figuraként, a rá jellemző bárgyú vigyorral csetlett-botlott nyolc hónapig, ám amikor a rajparancsnoka bezárta a szerkényébe, és csak úgy engedte ki, ha kedvét töltheti rajta, eltört benne valami.

Feladta.

Hajas agyvelejét fél napig vakargatták az őrbódé átlőtt faláról. Szeredás honvéd akkor tapasztalta meg, milyen kevés hatalom elég ahhoz, hogy életeket tehessenek pokollá. Az idősebb sorkatonák kegyetlenkedése az újonctársaikkal szemben sokkal jobban megdöbbentette, mint az általában félrészeg altisztek zsigerből jövő szadizmusa. Azon már meg sem lepődött, amikor a laktanyaparancsnok egy átdorbézolt éjszaka után pisztollyal a kezében, biciklivel nekivágott visszafoglalni Erdélyt. Közel volt a határ, de nem annyira, hogy a részeg óbégatással kacsázva karikázó őrnagy elvtársat ne gyűjtse be tíz percen belül a laktanya dzsipje.

A teljes írás a Kapáslövés című novelláskötetben olvasható.

-----------------------------------------

A Kapáslövés kapható a Líra és a Libri országos hálózatának boltjaiban, de kedvezményes áron, akár dedikálva is, megrendelhető a kiadótól, a Kék Európa Stúdiótól:

https://www.kekeuropa.hu/balogh-zoltan-kapasloves-sportos-novellak-es-egyeb-irasok/

 

  • Találatok: 261